Majré

Támogatni szeretnéd adód 1%-val egyesületünket?

Egyesületünk jogosulttá vált adód 1%-a felajánlásának fogadására, ezt az adóbevallásában, rendelkező nyilatkozat kitöltésével teheted meg a 18126518-1-41 adószám megadásával.

Új helyszínen a Majré!

A részleteket megtalálod a Blog és Kapcsolat oldalakon.

Osu!

A klubról

A Majré Kyokushinkai Karate Klub 2005-ben akakult sensei Lénárt István (3. dan) vezetésével. 2005 tavaszán kezdődtek meg az edzések, Budapesten, a XIII. kerületben, a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján. Kezdetben a Délegyházi Karate SE szakosztályaként tevékenykedtünk, majd másfél év működés után önálló egyesületet hoztunk létre, Majré SE néven.

Miért Majré SE?

A névválasztás ellenére, aki a Majréba jár, az nem feltétlenül „majrés”. Épp azt próbáljuk elsajátítani, hogy miként tudja megállni az ember a helyét a karatéban és azon kívül is, az élet minden területén. Ugyanakkor úgy gondoljuk, hogy nevünk sugározza azt a „komolytalan” jókedvet, amellyel a közös edzéseket végezzük.

Céljaink

Klubunk célja, hogy egy jó közösségben,barátok – sporttársak között gyakoroljuk a kyokushin karatét. Aki szereti csinálni, az tudja, hogy az edzés kikapcsolódást, feltöltődést jelent. Ráadásul fejleszti az állóképességet, kitartást ad, pszichésen is erősíti az embert, ha a kyokushin karate útját járja. Egészségesebbé, kitartóbbá tesz, és segít sok olyan probléma megoldásában is, amelyeknek látszólag semmi közük a karatéhoz.

Mire számíthatsz, ha hozzánk jössz edzeni?

A felnőtt csoportban kezdő és versenyzéstől visszavonult, illetve visszatérő karatékák is vannak. Főleg szabadidős jelleggel edzünk, de ez nem jelenti azt, hogy ha valaki a tatamira vágyik, nem juthat el oda. Mi is valljuk, hogy “a karate küzdelem és törés nélkül olyan, mint a fa virág és gyümölcs nélkül”. A csapat tagjai több magyar és külföldi bajnoki címmel, Európa bajnoki és világkupa éremmel is büszkélkedhetnek, a szakmai felkészítés tehát adott. Fontos tudni azonban, hogy mi a tradicionális kyokushin karate útját járjuk, ami azt jelenti, hogy a legfontosabb a tagjaink számára, hogy 99 éves korukig tudjanak edzeni. Elsősorban az egészség megőrzése, az erőnlét, állóképesség folyamatos fejlesztése a célunk. Rendszeresen szervezünk edzőtáborokat, továbbképzéseket, hétvégi futásokat és egyéb programokat is.

Tagjaink

Egyesületünk jelenleg kb. 30 aktív (15 felnőtt és 15 gyermek) és néhány „fluktuáló” taggal rendelkezik. Folyamatosan várjuk mindazok jelentkezését, akik elég elszántak ahhoz, hogy megtapasztalják a kyokushin karate erejét és magával ragadó szellemiségét.